A majomhimlőről

A majomhimlőt 1958-ban fedezték fel és emberben elsőként 1970-ben írták le a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Állatról emberre terjedő fertőzésről van szó, a legvalószínűbb természetes gazdái Közép – és Nyugat-Afrikában élő rágcsálók. A vírusnak két, genetikailag elkülönülő variánsa van, a Kongó-medence variáns és a Nyugat-Afrikai variáns. Előbbi súlyosabb lefolyású és jobban terjedő, míg az utóbbi enyhébb megbetegedést okoz és kevésbé terjed jól emberről emberre. A mostani helyzetet az eddigi információk alapján, az utóbbi, enyhébb változat okozza. A majomhimlő nevéből is látszik, hogy alapvetően főemlősöket érint a megbetegedés, amely a rágcsálókról vagy más fertőzött állatról történő sikeres átugrási eseményt követően emberről-emberre is képes limitált terjedésre. A majomhimlő emberről a fertőzött ember kiütéseivel vagy a kiütések által „szennyezett” felületekkel (pl: ruha, ágynemű) való érintkezéssel terjedhet. Testváladékokkal és légúti cseppekkel is terjedhet, ám semmiképp sem szabad összekeverni a koronavírusnál megismert, rendkívül hatékony légúti terjedéssel. A fertőzéstől a tünetek megjelenéséig tartó időtartam nagy általánosságban 5-től 13 napig tart. A kezdeti tünetek azonban könnyen összekeverhetőek más megbetegedéssel: fáradtság, láz, nyirokcsomó duzzanat, izomfájás, hátfájás stb. A kiütések 1–3 nappal a láz megjelenését követően jelentkeznek, főként az arcon és végtagokon hangsúlyosak. A kiütések, más himlőfertőzéshez hasonlóan kiemelkednek, feltelnek majd idővel kifakadnak és leszáradnak. A betegség ideje viszonylag hosszú, a tünetek 2–4 hétig eltarthatnak, specifikus terápiára nincs lehetőség, támogató kezelést szoktak nyújtani.